"Minden lélekben van egy kis szivárvány,/
kis csapóhíd, amelyet lebocsát,/
hogy egy más lélek átjöhessen rajta, -/
ennek a hídnak hídpillére nincsen,/
ezt a hidacskát csak az Isten tartja./
Az Isten, aki a szívekbe lát."
(Reményik Sándor)
:
A szeretett nő
Szemébe belefelejtkezel,
Úgy érzed, megérkezel
Közelében otthon vagy!
Az ő szíve, ... (2020.03.29. 18:17)Juhász Gyula: Temetés
Párácska:
Köszi, véletlenül elfelejtettem feltüntetni, most utólag is pótoltam a hiányosságot. (2010.10.27. 08:49)Rilke: A hattyú
Párácska:
Köszi, ez a vers is olyan megnyugtató:) (2010.09.29. 21:35)Reményik Sándor: Vágy
Párácska:
Tudom, Frootmig, tudom... de azért remélem, egy kis felemelő hangulatot mindig érzel versolvasás k... (2010.09.20. 09:51)Lányi Sarolta: Valami halk virulást
A legszebb dalt, mely bennem él, Elmondom néked egyszer, Nem ég majd benne szenvedély, Szívemben fáradt béke mély, Mint alvó sarki tenger. Emlékek északfénye még Gyúl majd fölötte búsan, Ó mert én annyit szenvedék Lángolva, könnyem hullt elég, Ormokra vitt az útam. A…
Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk, a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk, olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép, végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad és lépdelünk a csillagok…
jó volna hinni csak úgy akármiben, megint hallani a fák üzenetét, a folyók víztükrén újra és újra látni, ahogy összeér a föld s az ég. színeire bontani a világot, megfesteni mindent - mindent, ami szép, völgy ölében a virágok sóhaját, vagy azt, ahogy összeér a föld s…
Sziklavágásban fut a vonatunk,Fenn napsütésben ég a kőtömeg,S nézem, nézem a sziklafalakat:Könnyeznek a kövek.Hogyan? hát még akiknek kőszívük van,Azok is tudják, hogy mi az a könny?S nagy, mozdulatlan némaságuk árnyánKiserked szemükön?Az emberkönny szégyenlős,…
Ha majd elindulsz Ithaka felé, válaszd hozzá a leghosszabb utat, mely csupa kaland és felfedezés. A Küklopszoktól és Laisztrügónóktól, s a haragvó Poszeidontól ne félj. Nem kell magad védened ellenük, ha gondolatod tiszta és egyetlen izgalom fűti tested s lelkedet. A…
Beteg hattyú fürdik fekete tóban, A szürke fűzfán őszi szél dalol, A kormos, ólmos ég alkonyodóban, A tél rebbenti szárnyát valahol. A kisírt szemű nap lenyugodóban, A szürke fűzfán őszi szél dalol, Beteg hattyú fürdik fekete tóban, Alkony és…
A dalolásban meggyógyul a lélek.A harmónia, e titkos világfeloldozást ad minden tévedésnek,s a dölyfös szenvedélynek zabolát.A költőszív kitárul, és a bánatszámára immár nem súlyos teher,s a szent költészet hűséges fiánaklelkét béke s tisztaság tölti el./Ford.:…
A szép őszi estékben valamititokzatos és megható varázs van.A fák rikító, szilaj színei,a harsányrőt lomb a halk hervadásban,a komorodó, fáradt föld feletta kék ég s a fátyolnyi köd az arcán,a le-lecsapó, borzongó szelek,melyek mögött már tél sejlik s vad orkán,…
Majd hogyha aggkoromban látom e verseket, szólok: "Mi balga dolgok." S jóízűen mosolygok, hogy szinte könnyezek, hogy szinte könnyezek. Említem, mint a rosszat, amely feledve szebb, s szilaj emlékezetben felzúg az égre kedvem, hogy szinte könnyezek, hogy szinte…
Platon mosolygós, csöndes agg vala. S amint egy őszi nap nehéz beteg lett, leült a földre dús szőlője mellett, hol elhuzódott háza kertfala. Reásütött kiszáradott, sudár nagy termetére a langy napsugár, tar homlokára fényt merengve szőve. Mosolygva nézett az agg bölcs…
Szeptemberi reggel, fogj glóriádba, ne hagyj, ne hagyj el, szeptemberi nap, most, amikor úgy lángolsz, mint a fáklya, s szememből az önkívület kicsap, emelj magadhoz. Föl-föl, még ez egyszer, halál fölé, a régi romokon, segíts nekem, szeptember, ne eressz el, testvéri ősz,…
Vers, vers, ne hagyj el. Csak most maradj még. Maradj, maradj itt. Voltál te nékem kamasz-dicsőség, szívdobogtató, vad kokain, mitől megbandzsult részeg pupillám. De légy ma minden, élet helyett élet, mert már a téli holdfény inog a háztetőkön, szél dudorász az…
A párában a vízesés felett, Halványan, mint egy álom, És testetlenül, mint egy lehelet: Az örökifjú szivárvány lebeg. Megrokkannak a sziklák, a hegyek, A kő mállik, az erdők sírba térnek, Új medret tör a patak magának, S a régit testálja a feledésnek. Megőszül a világ.…
Vizek, vizek: zengjétek szörnyű bánatom, vigyétek a gyászhírt tovább csak, a mormoló nagy óceánnak, hogy éget a könny, fájdalom... vizek, örök vizek! Hegyek, hegyek: ti büszke sziklapaloták, kecsegjen az erdőtök orma nagy búm alatt, szörnyen csikorgva, míg sorvadok magam…
Csak bot és vászon, de nem bot és vászon, hanem zászló.Mindíg beszél. Mindíg lobog. Mindíg lázas. Mindíg önkívületben van az utca fölött, föllengő magasan egész az égben, s hirdet valamit rajongva. Ha már megszokták és rá se figyelnek, ha alszanak is, éjjel és…
Te mindig hátratekintesz, vagy mindig előre szomorú szemeiddel. Figyeld inkább e pillét, mely most erre röpül, egymásra ájult, őrjöngő fejeink közt, teleszívja magát a méz örömével, szárnyait veregetve ragyog a napban, s úgy táncol hátra-előre, mint emlék, útravaló,…
Hatalmas ősz. Reám leheltél, s érzem, egyre érzem, hogy nagyra nősz. Te jó, te nagy, ami akartam lenni, régen, egykor, most az te vagy. Igaz, egész, mely önnön-magát bátran koronázza s az éjbe néz. Azt hittem én, gőgös és hervadó virág leszek csak, szép és szegény.…
Bár villámok közt viszi útjafelhők fölé s éteren át,s rebbenéstelen szemmel isszaa sas a nap lángsugarát,én a te sorsod irigyeltemmindig, hattyú, te folttalan -tisztaságod tiszta elemben,istenek fényében suhan:két nagy mélység közt ingva-ringvalelked jó álmokba merül,s…
Jó olvasó, ki ülsz a lámpa mellett, akárcsak én itt, most rád gondolok, s akármi vagy, versekkel ünnepellek. Látom fejed, figyelmes homlokod. Testvértelen és bánatos a költő az életek, a szívek alkuján. És néha, ő, a magányos ődöngő kétségbeesve nyúl egy kéz után.…
Bár fészkem én a völgybe raktam,néha mégis elfog a vágyérezni az élő magasbanaz ormok légáramlatát:óh, lelkünk hogy szomjazza itt lenta széljárta, friss csúcsokat,s hogy szeretne eldobni mindent,ami földi és fojtogat!Elnézem, mily nagy, mily örökszéptornyok, tömegek,…
Tanítson bármire az élet,a szivnek hit és csoda kell:legyen erő, mely nem igéret,szépség, mely sose múlik el!Sorsa a nem-földi világnaknem lehet földi hervadás,harmatos fényének nem árthatdéli nap, semmi tűzvarázs.Ki hiszi ezt az örök titkot,nem téved és meg nem inog:nem…
A fájdalmam oly érett, mint a méz már,és bölcs és mély és terhes száz titokkal,és minden kincseket magába foglal,és hallgat és vár, sehova se néz már.Virágtalan bánat. De ez: a minden.Méz, tiszta méz, méz, mennyei ital,több mint a föld tünő virágival,ambrózia, virágok…
Felgyöngyözik a kisváros ködébőlHonvágyóan az alkonyi zene,Majd szikrázón a szürke ég felé tör,Mintha a tűnt nap lelke zengene.A fáradt földön elhal a dübörgés,Minden zenébe halkul s mese leszÉs minden fölszáll, minden ablak fölnéz,Az ég, mint egy nagy és zengő…
Mi a tűzhely rideg háznak,Mi a fészek kis madárnak,Mi a harmat szomjú gyepre,Mi a balzsam égő sebre:Mi a lámpa sötét éjben,Mi az árnyék forró délben..S mire nincs szó, nincsen képzet:Az vagy nekem, óh költészet!...