Bár villámok közt viszi útja
felhők fölé s éteren át,
s rebbenéstelen szemmel issza
a sas a nap lángsugarát,
én a te sorsod irigyeltem
mindig, hattyú, te folttalan -
tisztaságod tiszta elemben,
istenek fényében suhan:
két nagy mélység közt ingva-ringva
lelked jó álmokba merül,
s tündöklésével mindenütt a
csillagos égbolt vesz körül.
