Vers a léleknek

 Te mindig hátratekintesz, vagy mindig előre szomorú szemeiddel. Figyeld inkább e pillét, mely most erre röpül, egymásra ájult, őrjöngő fejeink közt, teleszívja magát a méz örömével, szárnyait veregetve ragyog a napban, s úgy táncol hátra-előre, mint emlék, útravaló,…

 Hatalmas ősz. Reám leheltél, s érzem, egyre érzem, hogy nagyra nősz. Te jó, te nagy, ami akartam lenni, régen, egykor, most az te vagy. Igaz, egész, mely önnön-magát bátran koronázza s az éjbe néz. Azt hittem én, gőgös és hervadó virág leszek csak, szép és szegény.…

 Bár villámok közt viszi útjafelhők fölé s éteren át,s rebbenéstelen szemmel isszaa sas a nap lángsugarát,én a te sorsod irigyeltemmindig, hattyú, te folttalan -tisztaságod tiszta elemben,istenek fényében suhan:két nagy mélység közt ingva-ringvalelked jó álmokba merül,s…

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindig, mindig játszani, akarsz-e együtt a sötétbe menni, gyerekszívvel fontosnak látszani, nagykomolyan az asztalfőre ülni, borból-vízből mértékkel tölteni, gyöngyöt dobálni, semminek örülni, sóhajtva rossz ruhákat ölteni?…

 Jó olvasó, ki ülsz a lámpa mellett, akárcsak én itt, most rád gondolok, s akármi vagy, versekkel ünnepellek. Látom fejed, figyelmes homlokod. Testvértelen és bánatos a költő az életek, a szívek alkuján. És néha, ő, a magányos ődöngő kétségbeesve nyúl egy kéz után.…

 Bár fészkem én a völgybe raktam,néha mégis elfog a vágyérezni az élő magasbanaz ormok légáramlatát:óh, lelkünk hogy szomjazza itt lenta széljárta, friss csúcsokat,s hogy szeretne eldobni mindent,ami földi és fojtogat!Elnézem, mily nagy, mily örökszéptornyok, tömegek,…

 Tanítson bármire az élet,a szivnek hit és csoda kell:legyen erő, mely nem igéret,szépség, mely sose múlik el!Sorsa a nem-földi világnaknem lehet földi hervadás,harmatos fényének nem árthatdéli nap, semmi tűzvarázs.Ki hiszi ezt az örök titkot,nem téved és meg nem inog:nem…

A fájdalmam oly érett, mint a méz már,és bölcs és mély és terhes száz titokkal,és minden kincseket magába foglal,és hallgat és vár, sehova se néz már.Virágtalan bánat. De ez: a minden.Méz, tiszta méz, méz, mennyei ital,több mint a föld tünő virágival,ambrózia, virágok…

 Felgyöngyözik a kisváros ködébőlHonvágyóan az alkonyi zene,Majd szikrázón a szürke ég felé tör,Mintha a tűnt nap lelke zengene.A fáradt földön elhal a dübörgés,Minden zenébe halkul s mese leszÉs minden fölszáll, minden ablak fölnéz,Az ég, mint egy nagy és zengő…

 Mi a tűzhely rideg háznak,Mi a fészek kis madárnak,Mi a harmat szomjú gyepre,Mi a balzsam égő sebre:Mi a lámpa sötét éjben,Mi az árnyék forró délben..S mire nincs szó, nincsen képzet:Az vagy nekem, óh költészet!... 

Ahogy a könnyek egymásba csöppennek,kanyargós patakká keverednek.A vers-sorok épp így viselkednek.Lecsöppenő szót hívja a másik.Egymásbatünnek, félig, egészen.Aképpen növekednek,ahogy az alkonyat az égen. 

 Vannak poéták, akik sohsem írnak,Csak a szívükben élnek költemények,Valami nagy búbánat érte őket,S azóta lettek költőkké szegények.Egy szebb világnak épp úgy álmodói,Rajongás őket éppen úgy hevíti,És éppen olyan szomorúk, lemondók,Mint azok, akik - verset tudnak…

 Lassan, búsan leszáll reánk a köd.A vén világnak gyászterhes golyójaÚtját a semmiben rokkanva rója:Aludni vágyik már e lusta föld!Mi már fáradt inakkal, lázas aggyalJöttünk ide, hol sorsunk árnya vár ránk,Már letarolva a lombok s a pálmákS lángkarddal int a szomorú…

A világot a költő egybefogta,mit bensőnk szétszed és részekre vág.A szépet páratlanul igazolta,s mert ünnepli még azt is, mi kínozza,a romlást végtelen tisztára mossa:s így lesz az is, mi elpusztít, világ.(Farkasfaly Dénes) 

 Uram, ha kérsz, szeretnék mindent odaadni; Ha adsz, szeretnék mindent elfogadni... De ne fájjon neked, - nem is igérem, - Hogy nem lesz könnyes a két szemem, Amíg kifakul belőle az élet, És szivembe vésed tövistépte Képed. 

 Gyümölcsös ősz, te vérző, koszorús, én hódolója vagyok a gyümölcsnek. Szeretem a virágok táncait, de az érett gyümölcs mély szava bölcsebb. Ő már a cél, a szín, a hervadás, nyarak alusznak benne, cukrok íze, remény, öröm, valóvá semmisítve, ő már a vég, az…

             Az ábrándok, mik itt élnek szívemben          Immár tudom, hogy nem maradnak itt          Minden, ami szép, gyorsan…

 Igen a vers könnyűbb álmot ígér talán egy szép gyermekkort idéz talán szerelmes időket hoz fel talán ünnepek hangulatára figyelsz talán egyszerűen a vers maga kell talán a bánatot sikerül felejtened talán a fenséges hangzatok miatt talán emlékek ködébe elvivő vigasz…

 Mikor hullámzanak a sárguló vetések,hűs erdőn szél szalad, s felzúg a lombmoraj,kék árnnyal fénylenek levelek közt a rések,levél tövén lila szilvát hintál a gally,mikor a jószagú harmat megestelángbíbor alkonyon vagy arany reggelen,bokrok alól ezer megbiccenő…

 Mint aki a sínek közé esett... És általérzi tűnő életét, míg zúgva kattog a forró kerék, cikázva lobban sok-sok ferde kép, és lát, ahogy nem látott sose még: Mint aki a sínek közé esett... a végtelent, a távol életet búcsúztatom, mert messze mese lett, mint aki a…

 Amerre járok,      amerre nézek, felém susog      a hűs enyészet, bedőlt siroknál      búsan bolyongok, holdfényben úsznak      fönn a falombok. Amerre nézek,…

 A korhadt seregélyducok,még azok is túlélnek engem,s a szél, a szél, mely idelebben,és tengerek hangján suhog.Szólít egy öröktől való,nem-földi hang. Nevem kiáltja.Virághabos cseresznyefákraholdfény csobog, ezüstfolyó.Olyan könnyű-simának érzemaz utat: szalagzik…

                                    1Való-e a világ körültem      vagy tán az álom a való, s e…

 Magam vagyok, rám hull a végtelenség, a fák, a lombok ezre eltemet. Olykor fölém cikáznak még a fecskék, nem láthat itten senki engemet. A táj az ismeretlen mélybe kékül, nincs semmi nesz a lombokon, a fán, s tűz-csókokat kapok a tiszta égtül Én, a merész és álmodó…

 Esendő voltam és beteg,és szálltak fenn a fellegek.Vándoroltak a kék úton,gondolkoztam játékukon,s szóltam: Ha én itt elveszek,felhők között felleg leszek.Gyöngyház- és rózsaszín hajó,magas szelekben suhanó.Megszólítasz: Ne szállj - maradj -súlyos voltál, most…