Mikor hullámzanak a sárguló vetések,
hűs erdőn szél szalad, s felzúg a lombmoraj,
kék árnnyal fénylenek levelek közt a rések,
levél tövén lila szilvát hintál a gally,
mikor a jószagú harmat megeste
lángbíbor alkonyon vagy arany reggelen,
bokrok alól ezer megbiccenő fejecske:
köszön az ezüst gyöngyvirág nekem,
mikor a szakadék mélyén neszezve táncol
s kusza álomba ejt a hűs patak,
bűvös regét susog ama tündéri tájról,
ahonnan habjai alátajtékzanak,
olyankor zaklatott szívemre béke lebben,
homlokom elsimul, s érzem egyszerre, hogy
már itt a földön is boldog, boldog vagyok,
s látom az Istent az egekben!...
/Ford.: Lator László/
