Napról napra meglátogattalak,
drága erdő, fülledt ifjúkoromban.
Rád bíztam képzelt boldogságomat,
s való fájdalmam neked panaszoltam.
Sötét mentsváram, újra itt vagyok,
s hallom zúgását a lombrengetegnek.
Most te beszélj. Én átadom a szót.
Kín s kedv elnémult. Én már csak figyellek.
(Rónay György fordítása)